Jonatán

Ismertető

Született1998. március 27.
IskolaBGE KVIK kereskedelem és marketing (angol), Budapest
KlubBalatonfüredi Yacht Club
CélEredményes szereplés 2020-ban a Tokiói olimpián

Ma az egyik legeredményesebb vitorlásversenyző Magyarországon. Nincs könnyű dolga, mivel bátyja nyomdokaiban haladva minden komoly eredményét szinte már természetesnek veszi a közvélemény. Jonatán 2013-ban két világbajnoki címet is szerzett, valamint kvalifikálta magát a 2014-es nanjingi ifjúsági olimpiára ahol egy bronzérmet gyűjtött össze.

Jonatán sikeres Optimist és Laser 4.7 és Radiál hajóosztályban eltöltött évei után most Laser Standardban folytatja pályafutását, amelyben első korosztályos világbajnokságán az 5., valamint Európa-bajnokságán a bronz érmet szerezte meg és ez a sikersorozat csak most kezdődik. Tavaly már az U21-es Európa-bajnokságon ezüst- és az U21 Világbajnokságon aranyérmet szerzett. Idén két ezüsttel bővítette vitrinjét.

Mindig egyre többet és többet szeretne elérni, célja korosztályából elsőként bejutnia a felnőtt legjobbak közé. Évente 210 vízen töltött edzés- illetve versenynap mellett folyamatos fizikai felkészüléssel halad álma felé. A Balatonfüredi Yacht Club versenyzője még jövőre indulhat U21 versenyeken is.

Eredmények

7.
Horvát Bajnokság
Split
2016 okt. 26.
Laser S
2.
Magyar Bajnokság
Balatonfüred
2016 szept. 22.
Laser S
2.
U21 Európabajnokság
Split
2016 aug. 19.
Laser S
1.
U19 Európabajnokság
Split
2016 aug. 19.
Laser S
1.
U21 Világbajnokság
Kiel
2016 aug. 09.
Laser S
1.
U19 Világbajnokság
Kiel
2016 aug. 09.
Laser S
4.
Kieler Woche
Kiel
2016 jún. 17.
Laser S
51.
Európa-bajnokság felnőtt
Las Palmas
2016 márc. 05.
Laser S
33.
Világkupa felnőtt
Miami
2016 jan. 30.
Laser S
3.
Európa-bajnokság U21
Murcia
2015 szept. 04.
Laser S
5.
Világbajnokság U21
Medemblik
2015 aug. 22.
Laser S
6.
Olympic Sailing Week
Split
2015 máj. 05.
Laser S
1.
Európakupa U19
Malcesine
2015 ápr. 12.
Laser S
1.
Laser Radial Világbajnokság U17
Dziwnów
2014 júl. 26.
Laser R
7.
Laser Radial ISAF világbajnokság
Tavira
2014 júl. 12.
Laser R
3.
IFI Olimpia
Nanjing
2014 jún. 11.
Byte CII
7.
Laser Radial felnőtt Európa-bajnokság
Split
2014 jún. 07.
Laser R
1.
Byte CII kvalifikációs világbajnokság
Riva
2014 ápr. 22.
Byte CII
3.
Laser Radial ifjúsági világbajnokság U17
Al Musannah Sports City
2014 jan. 03.
Laser R
5.
Laser Radial ifjúsági világbajnokság
Al Musannah Sports City
2013 dec. 27.
Laser R
1.
Byte CII kvalifikációs világbajnokság
Newport
2013 aug. 24.
Byte CII
2.
Laser 4.7 világbajnokság
Balatonfüred
2013 júl. 06.
Laser 4.7
1.
Laser 4.7 világbajnokság U16
Balatonfüred
2013 júl. 06.
Laser 4.7
2.
Laser 4.7 Európa-bajnokság
Balatonfüred
2013 júl. 06.
Laser 4.7
1.
Laser 4.7 Európa-bajnokság U16
Balatonfüred
2013 júl. 06.
Laser 4.7
1.
Laser 4.7 Európa-bajnokság U16
Breitenbrunn
2012 aug. 11.
Laser 4.7